Te csak hívj!

Te csak hívj, ha szomorú vagy,

és nevetés ajkadra fagy,

ha többé élni sincs kedved,

szíved fájdalomtól szenved.

Változást nem ígérhetek,

de mindig melletted leszek,

hóviharban, szélben, fagyban,

a simogató tavaszban.

Régi érzés már elhamvadt,

barátként mégis maradtam,

ha a betegség ágyba dönt,

hívj, ha a fájdalom elönt.

Gyógyulást nem ígérhetek,

de lelkedre gyógyírt viszek,

múltnak réme már nem árthat,

örömmé válhat a bánat.

Hívj, ha nem bírod már tovább

és nem segít a sok fohász,

bánat játszik szíved húrján,

nem látod a remény útját.

Ha hívsz, de könnyed még pereg,

ígérem, megnevettetlek,

elűzve sötét árnyakat,

ragyoghat mosolyáradat.

Lelkeink összefonódnak,

a határok elmosódnak,

mint nő, és férfi nem eped,

csak Lélek, és Lélek szeret.

Hívj, mikor már szellőn szállok,

küldöttként melletted állok,

csillagfényben megtalálhatsz,

leszek szíved dobbanása.

Kristófné Vidók Margit
(Metta)
Szerzői és minden jog fenntartva!
Kép:Net